Legnagyobb szintetizátor slágerek – Legjobb szintizenék

Legnagyobb szintetizátor slágerek – legjobb szintizenék

Legnagyobb szintetizátor slágerek – Legjobb szintizenék




Legnagyobb szintetizátor slágerek, vagyis minden idők legnagyobb szintetizátor slágereinek összeállítása nem kis feladat. A teljességre nem is törekedhettem, már csak azért sem, mert
a szintetizátor zene sokoldalúsága miatt ezernyi listát át kell böngészni. Ugyanígy igazán „jó” sorrendet sem lehet megállapítani, mivel ehhez az összes lemezlistán elért eredményeket kellene figyelembe venni.
Ezért kompromisszumként összegyűjtöttem a lemezlistákon legjobb eredményeket elért zeneszámokat, s időrendi sorrendben sorolom fel. Utána pedig az általam legjobbnak tartott szintizenékről készítettem egy összeállítást.






Műfajilag főleg a klasszikus elektronikus, az electro, a szintipop és a spacesynth zenéket vettem figyelembe, de ide sorolható a new beat, EBM, synthwave zenék is. Vagyis roppant körültekintően kellett eljárnom, viszont remélhetőleg sikerült a legjelentősebbeket összegyűjtenem.



Szintetizátor zene - Minden idők legnagyobb szintetizátor slágerei



A 20 legjobb eredményt elért szintetizátor zene címét, előadóját sorolom fel, s mint az a listából látható, ezek – mint ahogy a szintetizátoron alapuló műfajok népszerűsége – a 70-es, 80-as évekre esnek.



Legjobb szintetizátor zenék - 70-es, 80-as évek legnagyobb szintetizátor slágerek időrendi sorrendben


Hot Butter - Popcorn (1972)
Jean Michel Jarre - Oxygène 4 (1976)
Kraftwerk - The Model (1978)
The Buggles -Video Killed the Radio Star" (1979)
Visage - Fade To Grey    (1980)
Vangelis - Chariots of Fire (1981)
Yazoo - Don't Go (1982)
Eurythmics - Sweet Dreams (1983)
Frankie Goes to Hollywood - Relax (1983)
Frankie Goes to Hollywood - Two Tribes  (1984)
Depeche Mode - People Are People (1984)
Jan Hammer - Crockett's Theme (1984)
A-Ha - Take On Me (1985) 
Paul Hardcastle - 19 (1985)
Sandra - (I'll Never Be) Maria Magdalena (1985)
Desireless - Voyage, voyage (1987)
Pet Shop Boys - It's a Sin (1987) 
Pet Shop Boys - Always on My Mind (1987)
New Order - Blue Monday (1988)
Depeche Mode - Enjoy The Silence (1990)



A Crockett's theme -t jó néhányszor feldolgozták:





Kedvenc szintetizátor zenék


Ezek a saját kedvenceim, s  ezekből annyira sok van, hogy a legjobbakból is csak a legnagyobb kedvenceket írtam ide időrendi sorrendben. Szinte mindegyikükről írtam már részletesen ezen blog cikkeiben.
 

Jean Michel Jarre – Oxygene 2. (electronic, ambient)  1976
Kraftwerk - The Robots (Die roboter)  (electro)   1978
Jean Michel Jarre – Equinoxe Part 3.  (electronic, ambient)   1978
Kraftwerk – The Model  (synthpop)   1978
Stu Phillips - 'Jelly Belly' Theme from Buck Rogers (electro)   1979
Tangerine Dream – Remote Viewing  (electronic, ambient)   1981
Joël Fajerman - Flowers love  (ambient, electronic)   1982
Presser Gábor – La Balletta No. 2.  (electronic)   1982
Dollar – Videotheque  (sythpop)   1982
Hipnosis - Pulstar  (spacesynth)    (1983)
Hipnosis – Droid (spacesynth)    (1983)
Frankie Goes To Hollywood – Relax  (synthpop)   1983
Brad Fiedel - Terminator Theme  (score)   1984
Brad Fiedel - Gun Shop/Reese In Alley  (score)  1984
Propaganda – Dr. Mabuse     (synthpop)   1984
Laura Branigan – Self Control  (synthpop)   1984
Frankie Goes To Hollywood - Welcome to the Pleasuredome  (synthpop)   1984
Hipnosis – Argonauts  (spacesynth)   1984
Depeche Mode - People Are People  (synthpop)   1984
Harold Faltermeyer – Axel F.  (synthpop, electro, score)   1984
Giuliano Pilati /Tangerine Dream - Street Hawk  (electronic, score)   1985 *
Carmelo & Michelangelo La Bionda - Miami Supercops  (soundtrack, electro)   1985
Michael Cretu – Samurai  (synthpop)   1985
Sandra – Maria Magdalena  (synthpop)   1985
A-Ha - Take On Me  (synthpop)   1985
Modern Talking - Cheri Cheri Lady  (synthpop)   1985
Sandra - In the Heat of the Night  (synthpop)   1985
Sandra – You and I  (synthpop)   1985       
Propaganda - Frozen Faces  (synthpop)   1985
Alan Silvestri - Flight of the Navigator (end title) (soundtrack, synthpop)   1986
Alan Silvestri - Robot Romp  (soundtrack, synthpop)   1986
Arabesque – Ecstasy  (synthpop)   1986
Depeche Mode - A Question of Time  (synthpop)   1986
Sandra - Innocent Love  (synthpop)   1986
Sandra - Don't Cry  (synthpop)   1986
Michael Cretu – Gambit  (synthpop)   1986
Fancy - Lady of Ice  (synthpop, eurodisco)   1986
Peru – Africa  (electronic)   1987
M & H Band - Pop Corn  (electro, synthpop)   1987
Interface - Plastic Age  (synthpop)   1987
Laserdance - Future Generation   (spacesynth)   1987
Laserdance - Goody's Return (1987 version)  (spacesynth)   1987
Paul Hertzog - Bloodsport (all tracks) (score, synthpop)   1988
Claudia T. - Dance With Me  (hi nrg, synthpop, italo disco)   1988
Primero - Qué Me Pasa?  (sythpop, italo disco)   1988
Peter Schilling - The Different Story  (synthpop)   1988
Eighth Wonder - I'm Not Scared  (synthpop)   1988
Bad Boys Blue - A World Without You  (synthpop)   1988
Kim Wilde - Never Trust A Stranger  (synthpop)   1988
Shooting Party - Safe In The Arms Of Love  (synthpop)   1988
Pet Shop Boys - I'm Not Scared  (synthpop)   1988
Laserdance - You And Me  (spacesynth)   1988
Laserdance - Around The Planet  (spacesynth)   1988
Proxyon - Space Travellers  (spacesynth)   1988
David Hasselhoff - Je T'Aime Means I Love You  (synthpop)   1989
Bad Boys Blue - Lady In Black  (synthpop)   1989
Bad Boys Blue - A Train To Nowhere  (synthpop)   1989
Mysterious Art - Das Omen  (synthpop, new beat)   1989
Bonanza Banzai - C'mon Start The Banzai  (synthpop)   1990
Myléne Farmer – Désenchantée  (synthpop)    1991
Hypnosis - Planet To Planet  (spacesynth)   1992
Laserdance – Hypermagic  (spacesynth)   1993
Galaxy Hunter – Space Ship One  (spacesynth, synthpop)   2008
Sonik Proiect – Electrodisco  (electro, spacesynth)   2009
ERP – El Camino  (ambient, electro)   2012

Pet Shop Boys - Axis (electro)   2013
Linda Mirada - Ruido de naves que parten (synthpop)   2013 
Vincenzo Salvie Feat. Chrissy Valentine - Summer Love (synthpop)   2013


Ebből a 20 abszolút kedvenc, időrendi sorrendben:

Jean Michel Jarre – Oxygene 2. (1976)
Kraftwerk - The robots (Die roboter) (1978)
Jean Michel Jarre – Equinoxe Part 3. (1978)
Stu Phillips - 'Jelly Belly' Theme from Buck Rogers (1979)
Tangerine Dream – Remote viewing (1981)
Joël Fajerman - Flowers love (1982)
Presser Gábor – La balletta no. 2. (1982)
Frankie Goes To Hollywood – Relax (1983)
Brad Fiedel - Terminator theme (1984)
Propaganda – Dr. Mabuse (1984)
Giuliano Pilati /Tangerine Dream - Street Hawk (1985)
Michael Cretu – Samurai (1985)
Sandra – Maria Magdalena (1985)
Carmelo & Michelangelo La Bionda - Miami supercops (1985)
M & H Band - Pop Corn (1987)
Peru - Africa (1987)
Claudia T. - Dance With Me (1988)
Peter Schilling - The Different Story (1988)
Paul Hertzog - The Tree And The Sword (1988)
David Hasselhoff - Je T'Aime Means I Love You (1989)


 

Legjobb szintizenék - Top 5 elektronikus zenei kedvenc


1.Tangerine Dream – Remote viewing (1981)
2.Joël Fajerman - Flowers love (1982)
3.Peru - Africa (1987)
4.Jean Michel Jarre – Oxygene 2. (1976)
5.Jean Michel Jarre – Equinoxe Part 3. (1978)


A Top 7 elektronikus filmzenei kedvenc szintetizátor zene


1.Giuliano Pilati /Tangerine Dream - Street Hawk (1985)2.Brad Fiedel - Terminator theme (1984)
3.Stu Phillips - 'Jelly Belly' Theme from Buck Rogers (1979)
4.Paul Hertzog - The Tree And The Sword (1988)
5.Carmelo and Michelangelo La Bionda - Miami supercops (1985)
6.Alan Silvestri - Flight of the Navigator (1986)
7.Harold Faltermeyer – Axel F. (1984)


 

A Top 2 electro zenei kedvenc


1.M & H Band - Pop Corn (1987)
2.Kraftwerk - The robots (Die roboter) (1978)

 



Legnagyobb szintetizátor slágerek - Top 5 szintipop kedvenc


1.Michael Cretu – Samurai (1985)
2.Sandra – Maria Magdalena (1985)
3.Peter Schilling - The Different Story (1988)
4.Propaganda – Dr. Mabuse (1984)
5.Frankie Goes To Hollywood – Relax (1983)




Kapcsolódó cikk: 
A 80-as évek 10 legjobb szintipop zenéje


Ha tetszett, nyomj egy lájkot, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!



A cikk engedély nélküli felhasználása, másolása esetén a szerző jogi fellépéssel élhet!







2 megjegyzés:

  1. Szia!

    Peru, kazettán van meg de szeretném ha CD-n is meglenne ha valami történne a kazettával.

    Viszont sehol sem találom.

    Tudnál segíteni?

    azorlaci@gmail.com

    Köszi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Az rajta van a Youtube -on is mindenféle változatban, a legegyszerűbb, ha letöltöd.

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.
ca-pub-3250028034952783