U96 A 90-ES ÉVEK SIKERPROJEKTJE

U96 a 90-es évek sikerprojektje
 U96 a 90-es évek sikerprojektje



      U96 a német zenei project, amely technózenével tört be a zenei köztudatba 1991-ben, majd számos eurodance, trance, sőt electro dallal aratott sikert. A második világháborús tengeralattjáróról elnevezett U96, a kor igényének megfelelően változtatta zenei hangzását egészen a 2000-es évekig.
     Az U96 mögött elsősorban a DJ és producer Alex Christensen áll. A projectben részt vett Stefan Hafelinger, Alberto Ingo Hauss, Hayo Panarinfo, Helmut Hoinkis.



U96 – Das boot – A tengeralattjáró csúcsra viszi a technót 



     Az U96 első sikerének alapjául A tengeralattjáró (Das boot) című 1981-es német film és televíziós sorozat, Klaus Doldinger által készített zenéje szolgált. A Das Boot című kislemez 1991-ben az akkor elterjedőben levő techno dübörgő stílusában készült, de először nem sikerült kiváltani a lemezkiadók érdeklődését. Alex Christensen azonban nem adta fel, barátnője segítségével a kislemez végül mégis megjelent a Polydor-nál.
     A jellegzetes, robotikus hang és a hasító techno berobbant a német listákra, 1991-92-ben és a német kislemezlista 1. helyéig meg sem állt. 16 héten át vezette a német listát, Ausztriában nemcsak első, de aranylemez is lett. Norvégiában és Svájcban is 1. lett, Hollandiában 4., Svédországban 5., Franciaországban 9., és az Egyesült Királyságban 18. A Das Boot-nak számos hard techno remixe is készült.



     1992-ben jelent meg a Das Boot című album is, amely 5. volt Ausztriában és 11. Németországban. Az albumról több dal is megjelent kislemez változatban. A kemény techno felé hajló U wanna be a Kennedy – amely gyanúsan hasonlít a Visage együttes Fade to grey című zenéjéhez – számos országban ért el jó helyezést. Németországban és Svájcban a 3. helyig menetelt.
     A különös hangulatú Come 2 Gether, a minimal techno ütemével, a finn lista 9. helyéig jutott. A valamivel dance-esebb Ambient Underworld már csak a francia listán ért el említésre méltó helyezést.



U96 – A ’93-as év



     1993 májusában jelent meg a Love Sees No Colour kislemez. Ez is jól szerepelt a lemezlistákon: Németország 6., Ausztria 3. svéd-finn-svájci lista 4., Spanyolország 5. A másik, nyáron megjelent kislemez, a Night In Motion alig maradt el eredményekben az előbbitől.



     Ez évben adták ki a második nagylemezt Replugged címmel, amely zeneileg már tágabb határok között mozgott. Szerepelt rajta néhány dance jellegű dal és ambientszerű zene is, és az első szerzemény, az Eve Of The War egy régi klasszikus feldolgozása volt. Ausztriában ez is 5. lett, a németeknél pedig 21.  Az U96 énekhangja ezidőtájt Ingo Hauss-hoz fűződött.



1994-1995 nyitás az eurodance és a trance felé



     1994-ben az első kislemez az Inside Your Dream volt, amelyik az 1. helyig repült a finn listán, de máshol is jól szerepelt. Az U96 vokálja eddig Ingo Hauss mellett Skadi Lange volt, de az ősszel megjelent Love religion című dalnál Daisy Dee hangját hallhatjuk. Az eurodance jellegű Love Religion kimondottan jó zeneszám volt, nem csoda, hogy számos helyen jutott a Top 10-be. Finnországban és Svédországban 2. helyezést ért el, de Németországban is az 5. pozícióig jutott a lemezlistán.

 U96 – Club bizarre album
U96 - Club bizarre album


     Az 1995 februárjában kiadott Club Bizarre kislemez ott folytatta ahol az előző, hasonló stílusban, valamivel lemaradva az eredményekkel, de Finnországban így is elsőként. Az ugyanezen a néven megjelenő albumon már túlnyomó részben eurodance és trance hangzásokkal kombinált a U96. A Movin kislemez már nem keltett akkora érdeklődést, de azért Finnországban így is besöpört egy 3. helyezést.



U96 zenék 1996-1997-ben – Trance-Dance zenék



     1996-tól már új énekes, Dea-Li nevéhez fűződött a vokál. Áprilisban adták ki a Heaven című kislemezt, amely Cindy Lauper Time After Time című nótáján alapult. Ez ismét remekül szerepelt a slágerlistákon, számos Top 10-es helyezést szerezve, köztük Ausztriában a 2. és Németországban a 4. pozíciót csípte el. A negyedik album szintén a Heaven címet kapta és jól szerepelt az eleadási listákon. 1996-ban még két kislemezzel, Night To Remember és Venus In Chains címmel szerepelt a U96 a slágerlistákon, valamelyes mérsékeltebb sikerrel.
     1997-ben érkezett a trance-dance jellegű Seven Wonders, amely – bár nem volt teljesen sikertelen – mégsem hozott igazán jó eredményeket a listákon.



1998 – Kirándulás az electro világába



      1998 vitathatatlanul az electro zene újjászületésének éve volt. Az U96 ennek megfelelően electro stílusban készítette el soros, Energie címet viselő kislemezét. Szerintem jó kis zene lett ez, ennek ellenére a német listán elért 23. helyezésen kívül nem sok babér termett a számára.




     Az electro-trance stílusban elkészített Beweg Dich Baby kislemez pedig még ekkora eredményt sem ért el.



Újra Das boot



     1999-ben és 2000-ben a Das Boot 2001 következett, neves előadók remixeivel, techno és hard trance hangzásokban. Ezek a jól sikerült remixek nem szerepeltek rosszul a német és osztrák listákon (16., 12).
     2000-ben adták ki a Best Of 1991-2001 albumot, amelyről hiányzott az eredeti Das boot, de így is szépen fogyott az imént említett két országban. Ezen a lemezen több olyan dal is szerepelt, amely eredetileg a Rhythm of life albumon szerepelt volna, amelyet nem adtak ki.



U96 – 2000-es évek, elfogyó lendület



     A 2003-ban kiadott We Call It Love ismét egy régebbi melódia dallamának a modern feldolgozása volt. Ez a kislemez sehol sem ért el említésre méltó eredményt.
     2006 márciusában a Ben nevű énekessel együtt készítették a tech-house hangzást sem mellőző, Vorbei című lemezt. Ez felmászott a német lista 28. helyéig. Akkoriban már csak Alex Christensen és Steffen Häfelinger alkotta a project-et.
     Még ebben az évben Das Bo-val közösen elkészült a ‎Mr. DJ Put On The Red Light című kislemez, amely már csak a 77. helyig jutott.

 U96 – Out of Wilhelmsburg album
U96 - Out of Wilhelmsburg album


     2007-ben elkészült a vegyes hangzást képviselő Out Of Wilhelmsburg című album. Ezen a lemezen már több vendégvokál hallható, köztük Yasmin K. is, akivel már régebben együtt alkotta Christensen az Alex feat. Yasmin K. duót. Mint említettem, a zenei világ meglehetősen változatosra sikeredett, a dance, trance és rap hangzás mellett felbukkan az ambient, electro, sőt rock is, és néhány kellemes synthpop felvétel.

   2014-ben Ingo Hauss és Hayo Lewerentz U96 Reboot néven megjelentették a Planet Earth című kislemezt, majd 2015 januárjában ugyanezt az U96 név alatt. 2017 nyarán a Das Boot 2017 következett a „Tonenation” remixekkel, de őszintén szólva én ennek nem sok értelmét láttam.

Kortárs előadók: U.S.U.R.A.

                          Raver's Nature
                          Members Of Mayday

Ha tetszett, nyomj egy lájkot, és/vagy g+, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!



A cikk engedély nélküli felhasználása, másolása esetén a szerző jogi fellépéssel élhet

Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.