2013. július 11., csütörtök

RÉGI FILMSOROZATOK ZENÉI

Régi filmsorozatok zenéi
 Régi filmsorozatok zenéi


 

     A régi filmsorozatok zenéi összekapcsolódtak az adott sorozattal és nosztalgikus érzéseket ébresztenek az emberekben. Számos népszerű sorozatot adtak a tévében a 70-es, 80-as, vagy 90-es években, ezek zenéiből tallózok most.
     John Barry – aki a legtöbb régi James Bond zenét is szerezte – a Minden lében két kanál főcímzenéjét 1971-ben alkotta. Ez a zene – The Persuaders – több országban is sláger lett, a brit listán a 13. helyig jutott.
     A 70-es évekbeli bűnügyi sorozatok közül talán a Derricknek volt a legmegragadóbb főcímzenéje. Ez az örökzöld filmsorozatdallam John Leslie Humphreys nevéhez fűződik és Orchester Les HumphriesDerrick névvel adták ki a lemezt 1974-ben Németországban.




     Henry Mancini-nek számos felejthetetlen alkotása van. A régi filmsorozatok zenéi közül például a San Francisco utcáin-ra emlékezhetünk, amelyet gyakran vetítettek vasárnap esténként gyermekkoromban. A másik, szintén emlékezetes alkotása a Tövismadarak zenéje, erről már írtam a Totális hatások az emberi lélekre cikkben.




     A Sandokan sorozat nagyon népszerű volt 3 évtizeddel ezelőtt a magyar nézők körében és a sorozat zenéjének magyar nyelvű változata is elkészült. Az eredeti zene a Guido és Maurizio De Angelis által alkotott Oliver Onions duó szerzeménye volt 1975-76-ban. Ez a dal – talán a filmsorozat népszerűségének is köszönhetően – több ország slágerlistáján is megfordult, Németországban a 13. volt 1975-ben, Hollandiában 8. 1976-ban és Svájcban a 4. 1979-ben.
     A régi filmsorozatok zenéi közül számomra a Carl Sagan által vezetett, csillagászati, tudományos-ismeretterjesztő sorozat, A Kozmosz zenéje is mélyen megmaradt. A címzene és néhány másik, Vangelis szerzeménye. A Kozmosz főcímzenéje a Heaven and Hell című, régebbi lemezének egyik darabja.
A következő régi filmsorozat zene egy nemzedék dala volt egykor. A Forró szél című jugoszláv filmsorozat nem csak hazájában, hanem máshol is, így nálunk is hódított. A szerbiai Vruc Vetar együttesének Adio című száma mindmáig a nosztalgiazene klubok és bulik egyik nagy kedvence.

 



     A Marco Polo zenéjét már említettem, ugyanott, ahol a Tövismadarak-at. Ennio Morricone a Marco Polo filmsorozat zenéiben hatalmasat alkotott. A zenei hangok együttese olyan hatást hoz létre, amelyben benne van az egész történet fennkölt hangulata.
     Mark Snow már a 70-es években készített filmzenét a Starsky és Hutch harmadik évadjához és később, 1982-ben a T.J. Hooker-hez. Az egyik legismertebb szerzeménye mégis az 1993-ban először sugárzásra kerülő X-akták zenéje, amelyről írtam bővebben az Ambient a filmzenében cikkben.
     A T.I.R. című filmsorozat zenéje a legfülbemászóbb szinti és hegedűdallamok egyvelege, erről bővebben olvashatsz a T.I.R. filmsorozat című cikkben.

Ez az eredeti zene, a blogspot nem hajlandó betenni ide:
 http://www.youtube.com/watch?v=_-c3qvbnbWk 

     Valószínűleg sokan emlékeznek még a 90-es évek közepén bemutatott, olasz sorozatra, a Borostyánra. Nem sokmindent láttam ebből, de a zenéje az megmaradt bennem. Amadeo Minghi szerezte 1992-ben, a címe I ricordi del cuore és az azonos című album az évben több, mint 500 ezer példányban kelt el. Egyébként ő szerezte a Fantaghiro filmek zenéit is.
     A Knight Rider, MacGyver, Airwolf és Miami Vice filmsorozatok zenéiről bővebben olvashatsz az
Elektronikus filmzenék 1.rész – Sorozatok cikkben.
    A sort a végtelenségig lehetne folytatni, íme egy lista ismertebb filmsorozatok zenéiről, a szerzőkkel, címmel és évszámmal:

Régi filmsorozatzenék:



Jeannie a háziszellem    Richard Wess - I dream of jeannie  1966
Tetthely        Klaus Doldinger – Tatort  1970
Az Onedin család    Wienna Philharmonic Orchestra - The "Onedin Line" Theme  1971
Minden lében 2 kanál    John Barry - Theme From 'The Persuaders!'  1972
San Francisco utcáin    Henry Mancini – The streets of San Francisco  1972
Derrick        Orchester Les Humphries ‎– Derrick  1974
Rabszolgasors    Dorival Caymmi - Retirantes (Tema de Escrava Isaura)  1976
Sandokan    Oliver Onions – Sandokan  1976
Dallas        Jerold Immel – Dallas 1978
A Kozmosz    Vangelis - Heaven and Hell (third movement) (theme from "Cosmos") 1980
Forró szél    Vruc Vetar – Adio 1980
Két férfi egy eset    Klaus Doldinger - Ein fall für zwei  1981
Knight Rider    Stu Phillips – Knight Rider  1982
Marco Polo    Ennio Morricone – Marco Polo  1982
T.J. Hooker    Mark Snow – T.J. Hooker  1982
Tövismadarak    Henry Mancini – The Thorn Birds – Main title  1983
Miami Vice    Jan Hammer - Miami Vice theme 1984
Légifarkas    Sylvester Levay – Airwolf  1984
Polip        Ennio Morricone – La piovra  1984
A klinika    Hans Hammerschmid - Hallo - Dr. B.! (Die schwarzwaldklinik)  1985
MacGyver    Randy Edelman – MacGyver  1985
Utcai Sólyom    Giuliano Pilati for Tangerine Dream – Steet Hawk (Le parc) 1985
T.I.R.        Detto Mariano – In do minore  1987
Baywatch    Jimi Jamison - I'm always here (Baywatch theme)  1989
Twin Peaks    Angelo Badalamenti - Twin Peaks theme 1990
Borostyán    Amadeo Minghi – I ricordi del cuore  1992
X-Akták        Mark Snow – The X-files  1993
Sportakadémia    Grégori Baquet ‎– Extrême Limite 1994
Herkules    Joseph Loduca - Hercules: The Legendary Journeys  1995
Xéna        Joseph Loduca - Xena theme soundtrack  1995



Ha tetszett, nyomj egy lájkot, és/vagy g+, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!



A cikk engedély nélküli felhasználása, másolása esetén a szerző jogi fellépéssel élhet!

4 megjegyzés:

  1. Sándor Mátyás - Bert Grund - Mathias Sandorf 1979

    VálaszTörlés
  2. James Bond eredeti zenéjét, Monty Norman szerezte!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazad van, ez félreérthető, az első filmnél mindkettő közreműködött, de az alaptéma valóban Monty Norman szerzeménye, máris javítottam a szöveget.

      Törlés
  3. És Yannis Markopoulos-tól a "Ki fizeti a révészt?"
    http://www.youtube.com/watch?v=hGGtSkyasNA

    Vagy a magyar koppintása, "A 78-as körzet"?
    http://www.youtube.com/watch?v=ILP2ymk6V5c

    VálaszTörlés