ROXANNE

Roxanne
Roxanne






      Roxanne egy osztrák származású énekesnő, a 80-as években három ismertebb kislemeze jelent meg.
1967-ben született Bécsben és 1981-ben tinédzserként kezdte meg zenei pályafutását az ORF által, amikor is egy tehetségkutató versenyen felbukkant.
    Roxanne azok közé az előadók közé tartozik, akiknek rövid és mindössze néhány lemezes, mégis maradandó pályafutásuk volt. Viszonylag kevés információ jelent meg róla és nagy kár, hogy ilyen fiatalon olyan gyorsan befutott, mégis rövidnek bizonyult a nemzetközi zenei története.
     Igazából Németországban vált sikeressé Tony Hendrik és Karin Hartmann szerző-producerek által, akik a Bad Boys Blue 1985-ös sikereinek hatására egy női előadóval is megcélozták a toplistákat. Így kezdődött Roxanne nemzetközi diszkókarrierje.




     1985-ben dobták piacra debütáló kislemezét, a Charlene-t, angol és német változatban. A dalt később a Bad Boys Blue is feldolgozta. A Charlene kislemez – amely tartalmazta a A Letter To You című kellemes instrumentális felvételt is – az Eurotops műsor által is népszerű volt, bár nem lett belőle listás sláger.
1986-ban jelent meg a szintén jó dallamú Give A Little Love kislemez
.




     Még ugyanebben az évben kiadták a Boys In Black Cars című lemezt Roxanne édes hangjával és a BBB-szerű hangzással.
      Azonban Roxanne-nek nem sikerült megközelíteni a Bad Boys Blue eredményeit. A Hendrik-Hartmann házaspár a New Romance nevű formációban is szerepeltette őt, amelynek két kislemeze közül a You're My First Love volt az ismertebb 1987-ben. Bár ez a dal sem volt sláger, mégis Julian és Roxanne duója ezzel a fülbemászó énekkel klasszikussá vált.




     Az eurodisco stílus hanyatlásával, s mert producerei nem készítettek vele több felvételt, Roxanne is eltűnt a színről, eme néhány lemez azonban szép emlékként örökké velünk marad.


Roxanne dalok:



Charlene                1985
Charlene (long version)        1985   
Charlene (instrumental version)        1985
A letter to you            1985
Give a little love             1986
Give a little love (extended)        1986
Give a little love (instrumental)        1986
Boys in black cars (vocal)        1986
Boys in black cars (instrumental)    1986
Boys in black cars (dance-remix) (vocal)1987


A New Romance-ban:



You're my first love (Head over heels)             1987
You're my first love (Head over heels) (12")        1987   
You're my first love (Head over heels) (instrumental)    1987
You're my first love (Head over heels) (instrumental) (12")1987

Hasonló cikkek: Sweet Connection
                          Lian Ross, Patty Ryan, Rocky M - 3 eurodisco előadó


Ha tetszett, nyomj egy lájkot, és/vagy g+, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!



A cikk engedély nélküli felhasználása, másolása esetén a szerző jogi fellépéssel élhet!

Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.