LONDON BOYS, MIKE MAREEN

London Boys, Mike Mareen





LONDON BOYS



     Mint annyi más eurodisco előadót, a London Boys duót is Komjáthy György által ismertem meg, aki több dalukat is lejátszotta anno a rádióban. Én csak a kilencvenes években hallgattam őket és több jó zenét alkottak azon évtized elején is, annak ellenére, hogy fénykoruk inkább az előző évtized végére esett.
     A London Boys duó tagjai Edem Ephraim és Dennis Fuller, akik Hamburg közelében éltek 1981-től. Ephraim londoni születésű, Fuller pedig Jamaica-i. Egy londoni iskolában ismerkedtek meg. Zenei stílusukban keveredett a nyolcvanas évek második felére jellemző eurodisco és a synthpop hangzás, sőt a kilencvenes évek elején ehhez hozzájött némi eurodance behatás is.


A London Boys története, lemezei


 
     1986-ban jelent meg első kislemezük, az I’m Gonna Give You My Heart. Az 1987-es Harlem Desire című lemezük főleg a diszkókban volt népszerű. Ugyanebben az évben még megjelent tőlük a Dance, Dance, Dance és a My Love.




     1988-ban jelent meg az első és mindmáig legsikeresebb nagylemezük a The Twelve Commandments Of Dance. Ez annyira sikeresnek bizonyult, hogy 29 héten át szerepelt a brit albumlistán és elérte a 2. helyet. Németországban és Japánban is gyorsan megkedvelték, sőt ezekben az országokban második kiadásra is sor került, bár az albumcímet megváltoztatták. Ezzel a London Boys újabb területeken szerzett jelentős közkedveltséget. A kislemezre is kiírt Requiem dal elérte a brit kislemezlista 4. helyét, Németországban a 27. volt és az első igazán komoly slágerük lett. A másik dal, amelyet kislemezre írtak, a London Nights volt, amelynek sikere az előző kislemezét is felülmúlta és a brit lista 2., a német 24. és a svájci 9. helyéig jutott el. Hozzá kell tennünk, hogy ezen dalokat producerük Ralf René Maué írta.


                        
                      

     1989-ben újra kiadták a Harlem desire-t, amely ezúttal már a brit lista 17. helyére is felkerült. Az 1990-es Chapel Of Love (75. brit lista) és a Freedom (54. brit lista) csak mérsékeltebb sikereket ért el. Második albumuk, a Sweet Soul Music már nem jutott a brit listára, de Ausztriában 22. lett. 


London Boys zenék és lemezek a 90-es években


 
     1992-ből számomra emlékezetes a Moonraker, amelyben a szintipop már enyhe techno hangzással keveredett. Sajnos az akkori új zenehullámban erre a dalra nem igazán figyelt a közönség. Az 1993-as Baby come back egy igazán belevaló dance lemez volt a London Boys-nak, amely Ausztriában a 27. helyig jutott. Harmadik nagylemezük, a Love 4 Unity is ekkor jelent meg, amelyről a We're Call In The World c. dalt sikerült rögzítenem magnóra, amely egy tipikusan „London Boys-os” zeneszám.
     Az 1995-ös Hallelujah Hits nagylemezükön vallási himnuszok szólalnak meg pörgő eurodance, sőt időnként techno stílusban, de ez sem váltott ki nagyobb érdeklődést. A kislemezre is kiírt Gospel Train To London volt dal volt egyben az utolsó videoklipjük. 1996 januárjában a duó Edem feleségével és egy barátjukkal éppen szabadságukra utaztak az osztrák Alpokba, amikor egy hegyi szerpentinen egy részeg svájci áttérve az ő oldalukra, karambolozott velük. Sajnos az autó mind a 4 vétlen utasa életét vesztette.
(A dalok listáját lásd a cikk alatt.)


MIKE MAREEN

 

     Mike Mareen szintén azon énekesek közé tartozik a nyolcvanas évekből, akiknek zenéjében vegyül a disco és a synthpop hangzás. Bár ő már a hetvenes években énekelt, igazából a nyolcvanas évek közepén élte fénykorát.
     A hetvenes évekbeli disco előélet után Mike Mareen 1982-ben barátjával alapított egy lemezcéget. Első kislemeze az új időszakban, az 1983-ban megjelent feldolgozás, a Cecilia volt, amely nem hozott különösebb sikert. 1984-ben megszületett a Dancing In The Dark, amely a következő évre 27 országban lett sikeres, szerte a világon. Ebben az évben még megjelent a Here I Am és a Double Trouble, valamint a Dance Control című nagylemez.
    1986-ban következett a Love spy, amely hi nrg, synthpop és italo disco hangzásával az év egyik legsikeresebb dala volt a diszkókban. Mike Mareen másik ’86-os alkotása, az Agent Of Liberty szintén népszerű volt. 1987-ben jött a Don't Talk To The Snake. 1988-ban a Lady Ecstasy, majd a Land Up, végül 1989-ben a Right Into My Heart kislemez érkezett, ám ezeknek már sokkal langyosabb volt a fogadtatása.

                          


     Nagy hallgatás következett és – amellett, hogy remixlemezek továbbra is megjelentek a szerzeményeiből – csak a kétezres években alkotott újra, és Mike Mareen az évtized közepén koncerteken is fellépett.
(A dalok listáját lásd alul.)


London Boys zenék, dalok diszkográfia:




I'm gonna give my heart     1986
Dance, dance, dance    1987
Harlem desire    1987
My love    1987
Put a meaning in my life     1987
Supermix    1987
Chinese radio    1988
El matinero    1988
Helpless    1988
Kimbaley    1988
Requiem    1988
Sandra    1988
The midi dance    1988
Wichitah woman     1988
London nights    1989
Megamix    1989
Chapel of love    1990
Freedom    1990
Bob Marley    1991
Cherokee    1991
High fidelity     1991
Is this love    1991
Love train    1991
Reggae-reggae, rasta-rasta (Reprise Bob Marley)     1991
Sweet soul music    1991
Tonight! Tonight!    1991
Was?! (Just an illusion)     1991
Moonraker    1992
A beautiful view of the Earth    1993
Baby come back    1993
Dreams of glory    1993
I have a dream    1993
Knock,knock,knock     1993
My prayer    1993
Oh, Tracey    1993
Philadelphia '69     1993
Walk on by    1993
We're call in the world    1993
Amazing grace    1995
Go down Moses    1995
Go tell it on the mountain     1995
Gospel train to London     1995
Hallelujah hits Pt. II     1995
John Brown's body    1995
Joshua fit the battle of Jericho     1995
Kumbaya    1995
Lay down your body    1995
Old lang syne    1995
Over in the glory land     1995
Rock my soul    1995
Swing low sweet chariot     1995
Wade in the water    1995
When the saints go marching in     1995

   
   
   

Mike Mareen zenék, dalok diszkográfia:   


   
Cecilia    1983
Midnight runners    1983
Dancing in the dark    1984
Back to happy days    1985
Days I remember     1985
Double trouble    1985
Here I am    1985
Peace to mankind     1985
Walkin' Highway 301     1985
Agent of liberty    1986
Love-spy    1986
Africa    1987
Don't leave me now    1987
Don't talk to the snake     1987
Heavy water    1987
Germany    1987
Let's start now     1987
Powerplay    1987
Stand up    1987
Lady ecstasy    1988
Right into my heart    1989


 Ha tetszett, nyomj egy lájkot, és/vagy g+, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!


A cikk engedély nélküli felhasználása, másolása esetén a szerző jogi fellépéssel élhet!

Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.