Happy hardcore zenék, slágerek, fajták más stílusokkal

Happy Hardcore zenék 2. - Simán és más stílusokkal

Happy hardcore zenék, slágerek, fajták más stílusokkal






Happy hardcore slágerek 1994-1996


      A hamburgi Jasmin Wagner, azaz Blümchen 1995-ben, mindössze 15 évesen robbant az elektronikus tánczenék világába. Zenéinek jókora hányada alapul a happy hardcore stílusán. Elsőként a Herz An Herz –et ismertem meg tőle (4. Németországban), majd 1996-ban következett a Kleiner Satellit (9.) és a Boomerang (7.), hogy csak a legsikeresebbeket említsem. Ő egészen a kétezres évek elejéig énekelt happy hardcore dalokat is és népszerűsége alig csökkent.


Scooter happy hardcore zenék, slágerek


     A német Scooter több rokon stílusban is feledhetetlen slágereket alkotott, de a 90-es évek közepén elsősorban a happy hardcore műfaja által váltak híressé. Amikor 1994 őszén először hallottam a Hyper, Hyper c. számot, nem is tudtam hova soroljam. Olyan „technósnak” tűnt, de mint később kiderült, happy hardcore. 
Ezt a zenét a tinédzser kívánságműsorban sikerült rögzítenem a Danubius-on. Azonnal feltűnt, hogy a szöveg nem másból áll, mint különböző DJ-k neveinek felsorolásából. A zene Spanyolországban 1., Ausztriában és Németországban 2., Svájcban 3., Hollandiában 7. volt és hazájában platinalemez lett belőle.



     Az ezt követő lemezek már a brit listára is felkerültek. A Move Your Ass! (3. Németországban, 3. Ausztriában, 5. Hollandiában, 3. Svájcban), a Friends (3., 15., 38., 15.), a nyári sláger Endless Summer (5., 18., 36., 11.) és a Back In The U.K. (4., 8., 29., 6., + 18. a brit listán) 1995 egyik legsikeresebb együttesévé tették a Scootert.




      A hardcore techno zenéket gyártó, angol Technohead 1995-ben az I Wanna Be A Hippy –vel – amely már a happy hardcore stílus felé tendált – óriási sikereket ért el. A kissé lökött dal 12 ország listáján ért el első helyezést, köztük az osztrák, a belga, a holland és a német slágerlistán, Nagy-Britanniában pedig 6. lett.
     A holland, gabbert is játszó csapat, a Party Animals a Have You Ever Been Mellow? (1995), a Hava Naquila és az Aquarius (1996) kislemezekkel jutott a holland lista első helyére, melyek közül az első kettő arany, a harmadik platinalemez lett.


 


Happy hardcore más stílusokkal keverten


Happy Hardcore –Hardcore keverékzenék

 
A rokonság miatt e két stílus számos esetben találkozott össze, sok olyan happy hardcore lemez készült, amelyek remixei hardcore stílusban készültek és fordítva. A skót Ultra-Sonic 1995-ös 1,2,3,4 című zenéje kiváló példa erre. Ez a fokozatosan felpörgő, keményebb zeneszám menő volt a klubokban.




Happy Hardcore – Trance - Hard Trance keverékzenék


 
A trance zene is többször előfordult a happy hardcore történetében, s több neves együttes keverte előszeretettel a hard trance stílusjegyeivel.
A Raver’s Nature együttes talán a legjobb példája ennek. Pörgős, hatásos zenéiket imádtam. Ők is németek, a Take Off című lemezzel a 27. helyet érték el. Ezen kívül több hard trance – happy hardcore daluk volt, például a Scream és az N-Sonic Dreams 1994-ből, vagy a szintén sikeres Bring Me Noise 1995-ből. Őket bemutatom külön cikkben is: Raver's Nature együttes




     A Scooter 1996-os Let Me Be Your Valentine dala is idetartozik, ez a 14. volt Németországban. 2001-ben a Posse (I Need You On The Floor) zeneszámmal újra hard trance – happy hardcore lemezt készítettek, amely 7. volt Németországban és Ausztriában, a brit listán pedig 15. A Weekend! dallal 2003-ban ismét eme vizekre léptek, ez többek között 2. helyezést ért el Németországban, 4. helyezett volt Ausztriában és Dániában, 7. Hollandiában és Norvégiában a 3. hely mellett platinalemez státuszt ért el.




Happy Hardcore – Eurodance keverékzene



     Több együttes alkotott egyszerre az eurodance és a happy hardcore stílusban. Ilyen volt például a Peter Schilling által alapított Space Pilots zeneszáma, a Trip To Orion 1995-96-ban.


 


Happy hardcore zenék más stílusokkal vegyesen

 
      A már említett Ultra-Sonic 1995-ös lemezén, a Check Your Head –on hard trance-szel és hardcore zenével keveredik, az alapverziónak pedig van egyfajta erős acid-os hangzása.
     Marusha 1995-ös Deep című zenéjében a happy hardcore a techno zenével keveredik. Ez a dal a 11. helyezésig jutott Németországban.



Happy hardcore zenék lista (Scooter, Blümchen, Party Animals, Technohead)

SCOOTER    Hyper hyper    1994
BLÜMCHEN    Herz an herz (Herz in der luft radio mix)    1995
BROTHERS IN CRIME    How deep is your love    1995
PARTY ANIMALS    Have you ever been Mellow?    1995
SCOOTER    Back in the UK    1995
SCOOTER    Beautiful vibes    1995
SCOOTER    Crank it up    1995
SCOOTER    Endless summer    1995
SCOOTER    Endless summer (Datura mix)    1995
SCOOTER    Faster harder Scooter    1995
SCOOTER    Friends    1995
SCOOTER    Move your ass!    1995
SCOOTER    Move your ass (Ultra-sonic mix)    1995
TECHNOHEAD    I wanna be a hippy    1995
BLÜMCHEN    Boomerang (album mix)    1996
BLÜMCHEN    Du und ich (album mix)    1996
BLÜMCHEN    Kleiner satellit    1996
BLÜMCHEN    Komm auf meinen stern (album mix)    1996
BLÜMCHEN    Liebe liebe (album mix)    1996
BLÜMCHEN    Odyssee in 3D (album mix)    1996
BLÜMCHEN    Rosa wolke (album mix)    1996
PARTY ANIMALS    Aquarius    1996
PARTY ANIMALS    Hava naquila (Flamman & Abraxas radio mix)    1996
SCOOTER    Experience    1996
SCOOTER    Last minute    1996
SCOOTER    Let me be your Valentine (Commander Tom remix)    1996
SCOOTER    Our happy hardcore    1996
TECHNOHEAD    Happy birthday    1996
BLÜMCHEN    Er liebt mich    1997
BLÜMCHEN    Nur geträumt    1997
BLÜMCHEN    Schmetterlinge    1997
BLÜMCHEN    Übermorgenland    1997
BLÜMCHEN    Werrückte jugs    1997
BLÜMCHEN    Blaue augen    1998
BLÜMCHEN    Der beste von allen    1998
BLÜMCHEN    Nur für euch    1998
BLÜMCHEN    Hand in hand (gewalt is doof)    1999
BLÜMCHEN    Medley - Live in Berlin)    1999
BLÜMCHEN    Unter'm weihnachtsbaum (kurzer weihnachtsbaum mix)    1999
BLÜMCHEN    Unter'm weihnachtsbaum (langer weihnachtsbaum mix)    1999
BLÜMCHEN    Herzen haben flügel (album mix)    2000
BLÜMCHEN    Sehnsucht@Herz.de    2000
BLÜMCHEN    Wär ich du    2000



Happy hardcore hardcore zenékkel

BASS GENERATOR    The event    1993
ACTIVE FORCE    Head like a pacman    1994
ASSI    Fred Gabberstein loves Wilma    1994
M-JAY & DAN VEE (M-VAY & DAN-VEE)    Burnin' up    1994
ULTRA-SONIC    1,2,3,4    1994
3 STEPS AHEAD    Drop it (happy mix)    1995
BASS D & KING MATTHEW    Take me higher (Gizmo remix)    1995
D-JUMPMASTER    Dance 2 da bells    1995
DJ GIZMO    Rescue    1995
DJ PAUL ELSTAK (PAUL ELSTAK)    Pump this party    1995
DJ SIM    Happy organ    1995
DJ WAXWEAZLE & DJ DELERIUM    Dreams of Heaven    1995
FEROCIOUS    Please don't go    1995
HIGHLANDER    Hold me now    1995
MARC SMITH    Pump up the noize    1995
PINEAPPLE JACK    Do that dance    1995
SCOTT BROWN Meets DJ PAUL ELSTAK    Feel the music    1995
SEARCH & DESTROY    Reach the sky    1995
SMILE    Movin'    1995
TECHNOHEAD    I wanna be a hippy (original mix)    1995
THE NERDS    Are back    1995
TOO FAST FOR MELLOW    Get my luv    1995
VIBES & WISHDOKTA    Hardcore business    1995
ACTIVE FORCE    Breakdown on the floor    1996
ATTABOY    For America    1996
BROTHERS IN CRIME    Destiny (DJ Norman's remix)    1996
CARLOS MASSERATTI (CARLOS MASSERATI)    Get on the move (happy mix)    1996
CARLOS MASSERATTI (CARLOS MASSERATI)    Get on the move (hardcore mix)    1996
CHIARA    Guardian angel    1996
DJ E-RICK & TACTIC    Wanna dance    1996
DJ PAUL ELSTAK    The promised land    1996
DJ TAILS & NOIZER    Make you dance    1996
FLAMMAN & ABRAXAS Feat. MC REMSY     Good to go    1996
JDS    Higher love    1996
KOOL KILLERS    Whistling whistling (Dj Weirdo & Dj Sim remix)    1996
LORDS OF THE UNDERWORLD    For the people    1996
MAC PROJECT    Everybody (hard)    1996
MICHELANGELO    The beat is strong     1996
NETWORXX    On your own    1996
PROFOUND    4 o'clock    1996
Q-TEX    Can't get enough    1996
SOLID BASE (2)    Can't stop    1996
SOLID BASE (2)    Prison wall    1996
SOLID BASE (2)    Pumpin'    1996
THE BEATSQUAD (THE BEATFREAKZ)    The beat goes on    1996
THE PROPHET    Out of the street    1996
DJ PROMO    Burning 4 u (Chosen few remix)    1997
DJ ROB & TIM B    You and me (happy mix)    1997
GABBER PIET    Lov u hardcore    1997




Happy hardcore trance zenével keverve


INFECTIOUS!    I need your lovin'    1993
SEARCH & DESTROY    Madness revisited    1994
DUNE    Future is now    1995
2 BROTHERS ON THE 4TH FLOOR Ft. DES-RAY C D-ROCK    There's a key    1996
BLÜMCHEN    Intro (Herz an herz)    1996
BLÜMCHEN    Outro (Herz an herz)    1996
Q-TEX    Trip to the hyperdrome    1996
SCOOTER    Don't let it be me    1996
SCOOTER    We take you higher    1996
THE UNKNOWN PROJECT    Can't get enough (live version)    1997
BLÜMCHEN    Heut' ist mein tag    1999
BLÜMCHEN    Wie der blitz    2000
SCOOTER    Weekend (N-Trance mix)    2003
SCOOTER    All I wanna do    2004



Happy hardcore hard trance zenével keverve


MICROWAWE PRINCE    I need your love    1994
PINEAPPLE JACK    Go out of your mind    1994
RAVER'S NATURE    Scream    1994
RAVER'S NATURE    N-sonic dreams    1994
RAVER'S NATURE    Tricky symphony (from Trancemaster Goahead XL-Mix)    1994
ULTRA-SONIC    Check your head/Love me right (edit)    1994
DUNE    Final dream    1995
EUROCORE    Right to rhythm    1995
LOS PABLOS    It's a dream (short dream remix)    1995
Q-TEX    E-creation    1995
PARADISE RAVER    Conquest of Paradise     1995
RAVER'S NATURE    Bring me noise    1995
RAVER'S NATURE    Take off    1995
RAVER'S NATURE    We like camden    1995
RMB    Experience (enhanced version)    1995
SCOOTER    Raving in Mexico    1995
CATHY TUNE    Generation of love    1996
SCOOTER    Let me be your Valentine    1996
MAINFRAME    Future generation (extended mix)    1997
NO VELOCITY    The power within    1997
ULTRA-SONIC    The dreamers of dreams    1997
BLÜMCHEN    Willkommen in meinen garten    1998
Q-TEX    Power of love 2001    2001
SCOOTER    Posse (I need you on the floor)    2001
DJ RANKIN    Freed from desire 2003    2003
SCOOTER    Weekend!    2003


Happy hardcore eurodance zenével keverve lista

PIN-OCCHIO    Pinocchio (collodi rave mix)                  *hhc+italodance    1993
COCO    I had a dream (rave dream)    1994
GOLDILOX    You are my sunshine    1994
2 BROTHERS ON THE 4TH FLOOR    Fly (happy hardcore mix)    1995
HERBIE    I believe (Amadin's live at Cheiron)    1995
SPACE PILOTS    Trip to Orion (x-tended mix)    1995
SPECTRUM    Take on me    1995
HIT-O-MATIC    Melody of life    1996
PHANTASIA     Everytime you touch me    1996
PHANTASIA     Ravers phantasy    1996
PHANTASIA     Hold me now    1997
SIXDIA NOVA    Can you feel, feel free    1997
TWENTY 4 SEVEN    If you want my love    1997
JUAN EFE    Because tonight    2002
WAX    This is real    2002


Happy hardcore breakbeat zenével

JIMMY J & CRU-L-T    Six days    1994
ALK-E-D    Home (Luna C remix)    1995
BILLY BUNTER & D-ZYNE    Ride like the wind    1995
JUSTIN TIME    Help me    1995
ERUPTION Feat. KATHERINE WOOD    Let the music    1996



Happy hardcore más stílusokkal keverve

DYEWITNESS & THE NIGHTRAVER    The future                                             *hhc+acid    1994
ULTRA-SONIC    Check your head                                              *hhc+acid    1994
MARUSHA    Deep                                                              *hhc+techno    1995
BLÜMCHEN    Unter'm weihnachtsbaum (heiligabend mix)  *hhc+pop    1999
JENNY ROM    Senorita (speedy mix)              *hhc+italo disco hi nrg    2001
INTERACTIVE    Forever young (Kosmonova remix)     *hhc+hard house    2002



Ha tetszett, nyomj egy lájkot, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod! 


A cikk engedély nélküli felhasználása, másolása esetén a szerző jogi fellépéssel élhet!



Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.
ca-pub-3250028034952783