FAKE, MAGAZINE 60, VIDEO KIDS, MOZZART

Fake, Magazine 60, Video Kids, Mozzart
 Fake, Magazine 60, Video Kids, Mozzart




Négy együttes ill. előadó következik, akik a nyolcvanas években aratták sikereiket, de kevés információt találhattál eddig róluk.

                                                
                                                   

Fake együttes




 Fake együttes
Fake


A Fake egy svéd rockegyüttes, a Size 46 utódja. Miután egyre több szintetizátorhangzás vegyült a zenéjükbe, és több taggal bővültek, felvették a Fake nevet és sikeres disco-synthpop dalokat gyártottak a nyolcvanas évek közepén.

Első kislemezük a Dreamgirl 1981-ben még new wave jellegű volt, majd két év múltán kiadták a Donna Rouge –t, amely nagy sikert aratott Olaszországban. 1984-ben következett az italo disco stílusjegyeket is felmutató Frogs In Spain. További két kislemez mellett kiadták a New Art albumot.

1985-ben jelent meg a Brick, amely Olaszországban és Grönlandon első helyezést ért el, és Franciaországban a hatodik lett. Jó kis zenéje van ennek a dalnak (Another Brick).


  

A másik kislemez tőlük ebben az évben az Arabian Toys volt. Ezek után a Fake szétvált és nem készítettek több új lemezt. 1987-ben még megjelent a Donna Rogue remix lemeze, majd 2005-ben Laurent Wolf feldolgozta az Another brick -et electro house stílusban.


Fake együttes zenéinek listája:








                                           

MAGAZINE 60 együttes





 Magazine 60 együttes
Magazine 60
    


 
Ezt a francia együttest a legtöbben Don Quichotte c. zenéjükről ismerik, amely közkedvelt volt a nyolcvanas évek közepén.

Ők már 1981-től működtek és ki is adtak három eltérő hangzású lemezt (Hits der 60er jahre, Magazine 60, 60’s slows), amelyek közül a saját nevüket viselő lemez aranylemez lett. Az énekes személye kicserélődött, majd 1982-ben két kislemezt jelentettek meg (Sir Walter Gimmick, J'fais d'la Radio).



Az évtized közepére diszkós-szintipopos számaikkal lettek népszerűek, a már említett 1984-es daluk Amerikában csak évekkel később jelenhetett meg, de így is bejutott a Top 60-ba. A másik szintén népszerű daluk a synthpop – italo disco keverék Rendez-Vous Sur La Costa Del Sol volt 1985-ben.

86-os lemezük Pancho Villa / Que No Sa... egy dallamos és egy latinos jellegű zenét rejtett. A következő években még két kislemezzel (Tap Connection 1988, Seasonkonancluzo1989) vetette magát észre a zenekar, majd 1993-ban a régi lemezükre emlékező Maxi Medley után a Magazine 60 együttes végleg eltűnt.


Magazine 60 együttes zenék listája:







                                                                

VIDEO KIDS együttes





 Video Kids együttes
Video Kids


A Video Kids disco, synthpop, italo disco, electro, sőt még pop rock stílusú zenéket is készített. A Hollandiában létrejött együttes Peter Slaghuis és Bianca Bonelli nevéhez fűződik.

Peter Slaghuis producer és DJ volt, valamint remixeket készített különböző együtteseknek, az egyik leghíresebb volt a La Isla Bonita –hoz készített. Bianca Bonelli pedig számos együttesnél működött közre és 1984-ben Je Veux L'Amour címmel saját le-

meze is kiadásra került.

A legtöbben talán a Woodpeckers From Space című dalt ismerik tőlük, amely egyben a legnépszerűbb volt. A dél-afrikai Café Society feldolgozta a dalt és 8 héten át vezette a slágerlistát. A Video Kids saját lemezét nem jelentette meg ott az akkori politikai helyzet miatt. Mindenesetre több európai országban ért el jó helyezést, Norvégiában első volt.


 



A Video Kids –nek két nagylemeze jelent meg, a The Invasion Of The Spacepeckers 1984-ben és egy év múlva az On Satellite.’85-ben két kislemez is futott tőlük, a Do The Rap és a Satellite. Ezekután már csak a The Witch Doctor jelent meg az ő nevük alatt, de csak három év múlva.

Peter Slaghuis a nyolcvanas évek vége felé Hithouse név alatt készített sikeres house dalokat. Sajnos 1991-ben, 30 évesen autóbalesetben elhunyt. (ld.: Akik fiatalon távoztak)




Video Kids együttes zenék listája:








                                                                 

MOZZART

    

 Mozzart
Mozzart
 

Ő már említésre került (Távol-keleti témák a 80-as évek popzenéjében), eredeti neve Paul Lander, Fancy barátja. Roppant érdekes hogy erről az előadóról nagyon kevés információ jelent meg.

Aki látta az Ez+Az tv műsort a kilencvenes évek elején, az hallhatta őt, hiszen annak főcímzenéje nem más, mint az 1987-es siker, a Money. Ez a szám erős szintetizátormuzsika. Egyedisége miatt nem véletlen, hogy akkor és azóta is sokan kedvelik. Mozzart először a Malice & Vice kislemezzel jelentkezett 1985-ben. Ezt két év múlva követte a már említett Money, majd egy az előzőleg jelzett cikkben említett Jasmin China Girl érkezett 1988-ban.



 


Ezen kívül 1987-ben egy nem hivatalos válogatás, a Discomania látott napvilágot, amelyen pl. a Don’t Cry Roxanne c. italo disco jellegű dal is szerepel. 2007-ben kiadták a Money – The Maxi-Singles collection-t dalainak különböző változatával és egy megamix -szel.

Mozzart zenék listája:







Ha tetszett, őket is ajánlom:


Bad Boys Blue
C.C. Catch
Fancy



Ha tetszett, nyomj egy lájkot, és/vagy G+, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!




A cikk engedély nélküli felhasználása, másolása esetén a szerző jogi fellépéssel élhet!    

Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.